Lakatos Márk negyven kilótól szabadult meg, Király Linda évek óta harcban áll a kilókkal, de még Béres Alexandrának is kemény csatákat kellett vívnia egy időben a mérleggel.
A „Feel SOUL Good – Lélekközösség Peller Mariannal”: Lelkünk küzdelme a kilókkal elnevezésű rendezvényen a hírességek őszintén vallottak súlyproblémáikról, és Gyurkó Katalin Vishakati – védikus asztrológus segítségével azt is megvitatták, vajon mi köze van a lelkünknek ahhoz, épp hányas ruhát hordunk.
Király Lindát akkor ismerte meg a közönség, amikor – egy nagy és hirtelen fogyás után – mindössze 53 kiló volt, így nem csoda, hogy folyamatosan kapja a kérdéseket: miért hízott meg, mikor fogy le, hogyan érzi magát a pluszkilókkal.
A „Feel SOUL Good
– Lélekközösség Peller Mariannal”: Lelkünk küzdelme a kilókkal elnevezésű rendezvényen a hírességek őszintén vallottak súlyproblémáikról / Fotó: feelSOULgood
„Az, hogy hogyan érzem magam a bőrömben, nem a súlyomtól függ. Volt olyan időszak, amikor bár vékonyabb voltam, mégsem voltam magabiztos.
A hízásomnak a fizikai okokon túl, lelki oka is van: korábban rengeteg bántás és csalódás ért, karrierem elején sokszor úgy éreztem, hogy a külsőmre figyeltek, ahelyett, hogy a hangommal és a mondanivalómmal foglalkoztak volna.
Ahogy a testem jelezte, hogy valami nem stimmel, úgy indultam el egy belső, önismereti úton, és azáltal, hogy megismertem önmagam, és kiteljesedtem, végre a hangomra kezdtek figyelni” – vallott őszintén az énekesnő. Rengeteg, olykor szélsőséges fogyókúrás módszert kipróbált, szedett gyógyszereket, hetekig élt szigorú léböjt kúrán, de hosszú távon semmi nem hozott eredményt.
Király Linda folyamatosan kapja a kérdéseket, hogy miért hízott meg / Fotó: feelSOULgood
„Hiszek abban, hogy életmódváltás kell a fogyáshoz, emellett fontos az is, hogy orvosi segítséget kérjünk, ha szükséges, de a legfontosabb az, hogy rendben legyen a lelkünk. Úgy érzem, kezdek békében lenni magammal, emiatt a jelenlegi alakomra csupán átmeneti állapotként tekintek.”
Lakatos Márk már általános iskolás korában megtapasztalta, milyen az, amikor súlya és kinézete miatt csúfolják az embert.
„Elhízott fiú voltam, ehhez nagyban hozzájárult, hogy a mi családunkban központi szerepet kapott az evés. Sportolnom kellett, amit utáltam. A negyven kilós fogyásomat végül egy öt hetes kórházi tartózkodás indította el, azóta kb. 10 kilós ingadozásokkal, de tartom a súlyomat.
Érdekes tapasztalás, hogy bár most messze vagyok a versenysúlyomtól, mégis teljesebbnek, boldogabbnak érzem magam, és nem érzem azt, hogy vékonyabbnak kéne lennem.
Azt hiszem, a kulcs ez esetben is önmagunk szeretete: amíg utáljuk magunkat, amíg nem tudunk őszintén tükörbe nézni, addig lefogyni sem tudunk” – mondta el a stylist, aki szerint fontos, hogy olyan elfogadó közeg vegyen körül minket, ahol nem kell megfelelni senkinek, ahol túlsúllyal is ugyanolyan értékesek és szerethetőek lehetünk.
Forrás: https://www.erdekescikkek.com/2018/09/19/130-kilora-hizott-kiraly-linda-a-masodik-kepet-nezze-nem-fogja-elhinni/