2021-BEN Nem lesz újra nyitás! Gyerekek ezt már ne.WHO 10 perce bejelentette az 2021 ÉV LEGROSSZABB hírét!

Cikkek Admin Thursday 15th April 2021

Nem sok jóval kecsegtet minket 2021-re az egészségügyi világszervezet veszélyhelyzeti igazgatója.

  • Hiú ábránd azt hinni, hogy a koronavírus-járvány még idén véget ér – mondta hétfőn a WHO veszélyhelyzeti igazgatója, Dr. Michael Ryan. A szakember kijózanító szavai szerint a múlt év vége óta tartó vakcináció ugyan tompíthatja a járvány hatását, de ez nem lesz elég ahhoz, hogy már 2021-ben visszatérhessen az életünk a rendes kerékvágásba.

– Az egészségügyi dolgozók és a veszélyeztetett emberek beoltása csökkentheti a kórházakra nehezedő nyomást, valamint a tragédia és a rettegés mértékét, de még mindig a vírus irányítja az életünket – idézte a Guardian az egészségügyi világszervezet veszélyhelyzeti igazgatóját.

– Korai és irreális lenne azt gondolnunk, hogy az év vége előtt kilábalunk ebből a helyzetből – tette hozzá. Szerinte ahhoz nem csak a halálozások és a kórházi kezelések számát kell visszaszorítani hanem a vírusnak a terjedését is.

Borúlátását erősítheti, hogy az elmúlt héten világszerte nőtt a fertőzöttek száma. Erre utoljára december legvégén volt példa. Európában, Észak-és Dél-Amerikában, Dél-Kelet-Ázsiában és a Földközi-tenger medencéjében is riasztóan nőtt a koronavírusos esetek száma.

  • Ez lehangoló, de nem meglepő fejlemény – mondta a WHO főigazgatója. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint a járvány megerősödésének három fő oka van: az egyes országokban végrehajtott lazítási intézkedések, az új vírusvariánsok elterjedése, valamint az, hogy sokan már nem eléggé óvatosak mindennapi ügyeik intézése során.

– Hatalmas hiba csak az oltásoktól várni a megoldást. A kulcs a járványügyi intézkedések szigorú betartása – figyelmeztetett.

Forrás: https://www.minden-egyben.com/hirek/2021-ben-nem-lesz-ujra-nyitas-gyerekek

1.4 ezer Megosztás

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.