Borzalmas hír jött estére – Elhunyt a magyar politikus

53 éves korában tegnap váratlan elhunyt Kordás László, a DK képviselője. Halálhírét a pártja közölte kedd reggel egy közleményben.

“Laci egész élete összeforrt a munkások érdekképviseletével. Már frissen végzett karosszéria-lakatosként is a Vasas Szakszervezet tagja volt.

Munkája mellett járt a dolgozók gimnáziumába, később közgazdász diplomát, valamint energiagazdálkodási szakközgazdász szakképesítést szerzett”– írták a közleményben.

2002-2004 között az MSZOSZ alelnöke, 2004-2006 között az első Gyurcsány-kormányban a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára, 2012-től a Közmunkás Szakszervezet főtitkára volt, 2015-ben lett a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Posztjáról 2021 szeptemberében mondott le, amikor a Demokratikus Koalíció tagja lett, országgyűlési képviselő, a DK-frakció tagja, és a Vállalkozásfejlesztési Bizottság alelnöke.

“Laci egész életét arra áldozta, hogy képviselje a munkavállalók érdekeit, sosem feledve, hogy ő is a „melósok” világából jött.

Fáradhatatlanul járta az országot, felszólalt, érvelt a bérből és fizetésből élők mellett. Nem volt nála alkalmasabb ember arra, hogy bér- és munkaügyi árnyékminiszterként a munkából élőket képviselje”– írták.