Brutálisan összeverték Hajdú Pétert egy férfi wc-ben

Egyéb Admin Tuesday 31st January 2023

A bántalmazó pedagógus sírva könyörgött a tévés anyjának, hogy az ne jelentse fel. A tévést brutálisan ütlegelő tanárt azóta többször is büntették, a médiasztár a mai napig várja a bocsánatkérést.

Döbbenetes gyerekkori titkáról rántotta le a leplet Hajdú Péter. A tévés sokkoló kijelentést tett a PartizánPop című műsorban: általános iskolás korában a WC-ben összeverte egy tanár. A felháborító eset egy balatonlellei úttörőtáborban történt, Hajdú pedig alig volt tízéves. A legelképesztőbb pedig az, hogy az oktató, aki „megfenyítette”, azóta is tanít egy általános iskolában, sőt, a városától komoly elismerést is kapott a gyerekekért végzett munkájáért.

Megnősül Hajdú Péter: már megvan az időpont, így áll az esküvő szervezése

– Egy nyári táborban történt, ahol akkor voltam először és utoljára. Focifanatikus voltam, és jól is fociztam. Az egyik testnevelő tanárunk, aki a mi iskolánkban tanított, de nem engem, volt a bíró az egyik mérkőzésen. Ellenünk fújt, ami miatt persze, gyerekek lévén, elkezdtünk neki beszólogatni, hogy hülye bíró és hasonlók – kezdett bele a megdöbbentő történetbe a hétfőn este nyilvánosságra kerülő Partizán Pop című műsor felvételén Hajdú Péter, aki ezek után sokkoló részleteket árult el.

Comments are closed.