Détár Enikő számtalan színházi és szinkronmunkától esett el a koronavírus miatt, és már most elkezdte felélni a tartalékait. Mint mondja, takarítást és betegápolást is vállalna, hogy pénzhez jusson.
“Vállalkozóként dolgozom, így én kizárólag a fellépéseim után kapok pénzt, nincs fix jövedelmem, havi apanázsom. Most minden bevételemtől elestem, a színházi szerepeimtől, a Dívás fellépéseimtől, egyedül egy kisebb szinkronmunkám maradt, de ha a stúdióban is lehúzzák a rolót, akkor csak idő kérdése, és teljesen legatyásodom” – mesélte a Borsnak a jelenlegi helyzetről.
Takarítást, autómosást, fűnyírást, betegápolást simán végeznék. Utóbbit volt alkalmam az édesanyám mellett megtanulni, úgyhogy nem okozna gondot a pelenkázás, a fürdetés. Képesítés nélkül is helyt tudnék állni. Nem ez lenne az első, hogy civil munkát vállalok” – tette hozzá.
Elmondta, korábban, kezdő színészként csak kevés pénze volt, akkor butikokba szállított ruhákat. “Időnként ugyan megalázónak éreztem, de mindenesetre érdekes tapasztalás volt. Már akkor megtanultam, hogy több lábon kell állni, és tartalékolni kell, mert sosem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap.Óriási szerencsém van, hogy most ebben a bizonytalan helyzetben van mihez nyúlnom, talán két-három hónapig kitart a félretett pénzem, de azután fogalmam sincs, hogy miből fogok élni. A túlélésre játszom” – magyarázta.