Egy pillanat alatt történt a tragédia. 47 évesen ment el a Jászai Mari-díjas közkedvelt színművész

Kaszás Attila immár 63 évvel ezelőtt, március 16-án született Vágsellyén, az akkori Csehszlovákiában. Vágfarkasdon éltek, ahol szülei az ottani általános iskolában tanítóként dolgoztak.

A komáromi Gimnáziumban érettségizett. Combközépig érő hóban szaladt fel télen Selmecbányán a gimnáziumig, hogy minden feltételnek megfeleljen, elengedjék a Főiskolára felvételizni. Felvették…- 1979-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolára került, Horvai István diákjaként.1984-től a Vígszínház, majd 2003-tól a Nemzeti Színház tagja volt, de játszott a Katonában, az Új Színházban, a Kamarában, Rock Színházban, Győrben, Kecskeméten, Szegeden, Sopronban. Felsorolni is elég.

Csupán csak főszerepet ötvenet játszott, rengeteg zenés darabban láthattuk. 1990-ben Jászai Mari díjjal jutalmazták. Éveken keresztül túlterhelte magát, nem igazán fordított időt a pihenésre, márpedig ezt a fajta életmódot büntetlenül sokáig nem lehet folytatni, ezt ő is tudta, de képtelen volt lazítani.

Születésnapja után pár nappal, 2007. március 19-én lett rosszul a Tizenkét dühös ember előadása előtt.Elvileg minden előzmény nélkül, de Trokán Péter szerint akkor már napok óta erős fejfájásra panaszkodott. Keveset aludt, hajtotta magát esélyesen ez sem tett neki jót.

Akkor a mentőben sikerült újraéleszteni, de végül az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben sem tudtak segíteni rajta. Születésnapja után egy héttel, március 23-án 47 éves korában elhunyt. Hamvait búcsúztatása után Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát megszentelte, majd kívánságának megfelelően a Dunába szórták…Kisfia akkor egy éves volt, kislánya pedig halála után született, a művész halála idején még felesége a korai terhesség időszakában volt.

„Számomra az a fontos, hogy a szerepeimen keresztül elmondhassam a gondolataimat a világról. Hogy tétje legyen annak, amit teszek. Mert alapvetően nem szeretek szerepelni. Kínszenvedésként élem meg és „bele is halok”, ami rögtön látszik is rajtam. művészi teljesítményt nyújtanak, másrészt közösségépítők is…

Hosszú ideig Eszenyi Enikő férje volt, még a főiskolán ismerték meg egymást. Majd Balázsovits Edittel élt gyermekei édesanyját később ismerte meg. Sajnos kislányának születését már nem érte meg. Ő decemberben született. Fotó: Kiskegyed, Szabó G.László.