Gyász! Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Fanni szervezete feladta a harcot

A vásárosnaményi Ambarus Fanni 8 éves korában, 2012-ben kapott új szívet. Ő volt az első gyermek hazánkban, aki külföldről kapott új szívet. A transzplantáció akkor jól sikerült, a kislány pedig hamarosan újra normális életet élhetett. 11 évvel a műtét után, idén februárban Fanni rosszul lett, a kilökődés tüneteit produkálta, nehezen lélegzett, puffadt, víz volt a hasában. Kiderült, hogy a szíve a kilökődés utolsó fázisában tart.

A kislányért egy ország szorított, Fanni azonnal megkapta a legerősebb kilökődésgátló szereket, ám két héttel ezelőtt hat alkalommal kellett újraéleszteni a kislányt. Mindössze három nappal ezelőtt az édesanya arról írt, hogy lányának műszívet fognak beépíteni.

Kedves barátok, ismerősök és mindenki aki a szívén viseli Fanni sorsát! Jelenleg stabil az állapota, de harcolnia kell, hogy eljusson a műszív beültetéséig! Ez a beavatkozás segítené mindaddig, míg újra transzplantálható lesz! Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy az ország egy emberként összefogva segít neki a célja elérésében! Hiszem, hogy még nagy dolgokra hivatott és ezt a harcot is megnyeri!
– írta Melinda reménykedve. A tragédia azonban bekövetkezett, az édesanya születésnapja előtti napon Fanni szervezete feladta a harcot.

Kedves barátok és ismerősök! Fájdalmas szívvel tudatjuk mindenkivel, hogy szeretett lányunk, Fanni ma feladta a küzdelmet és az angyalok táborát erősíti!
– tudatta édesanyja a fájdalmas hírt a nyilvánossággal, melyről a Ripost is hírt adott.

Angyalok vigyáznak rád!

– írta az édesanya megtörten Fanni fotójára.