Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

HOSSZÚ BETEGSÉG UTÁN ELHUNYT SINISA MIHAJLOVIC

A három éve leukémiával küzdő Mihajlovic pénteken egy római kórházban hunyt el. Haláláról családja tájékoztatta az olasz hírügynökséget, jelezve, hogy édesanyja, bátyja, felesége, öt gyermeke és egy unokája gyászolja. Közleményük kiemeli: “különleges személyiség, rendkívüli szakember” volt és “bátran harcolt a szörnyű betegséggel”.

Mihajlovic játékosként a Crvena zvezda színeiben 1991-ben BEK-győztes, a Lazióval 1999-ben KEK-győztes volt. Emellett két olasz bajnoki címet és négy Olasz Kupát nyert a római csapattal, illetve az Internazionaléval. Olaszországi karrierje során játszott még az AS Romában valamint a Sampdoriában.

Pályafutása:

Pályafutását 2006-ben zárta le, majd rövid kitérőkkel idén márciusig Olaszországban edzősködött. Akkor a Bolognát hagyta ott, hogy újfent kórházi kezeléseknek vesse alá magát. A szakember 2012 májusa és 2013 novembere között a szerb válogatott, 2018-ban egy hétig a Sporting kispadján is ült. A vukovári születésű Mihajlovic előbb Jugoszlávia, majd Szerbia és Montenegró válogatottjában lépett pályára, összesen 67 alkalommal.

Mihajlovic 2019 óta küzdött a betegséggel, több kemoterápiás cikluson és csontvelő-transzplantáción esett át.