Itt a kormány friss bejelentése

Az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli intézkedések következtében kialakult szankciós infláció miatt a kormány jövő április végéig meghosszabbította az élelmiszerárstopot – jelentette be Nagy István agrárminiszter.


A tárcavezető kifejtette, az ársapka mellett biztosítani kell, hogy a rögzített árú termékek rendelkezésre álljanak. Ennek érdekében határozták meg, hogy a kereskedők az érintett termékekből a 2021. évi átlagos napi mennyiséget árusítani kötelesek.

Ezen kötelezettség megtartását az árstopra vonatkozó egyéb előírásokkal együtt az általános fogyasztóvédelmi hatóság, azaz a megyei és fővárosi kormányhivatalok a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával ellenőrzik.

A szabályok megszegése pénzbírsággal vagy az üzlet bezárásával büntethető, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi is az árstopok, az árusítási kötelezettség és a kötelező tájékoztatás betartását.

Az agrártárca a kialakult piaci helyzetet a továbbiakban is nyomon követi, az érdekképviseletekkel való kapcsolatot fenntartják, valamint az árstopokra vonatkozó jövőbeli döntéseket is teljes körültekintéssel, a piaci helyzet alakulásának és a lakosság igényeinek figyelembevételével hozzák majd meg – szögezte le Nagy István.

Az ársapka az alábbi termékekre vonatkozik:

• kristálycukor

• búzafinomliszt (BL 55)