Ma reggel jött a rossz hír! Már csak a csoda segíthet, hogy Imre túlélje!!!

Konzervnyitóként vágta szét a közútkezelő autóját a repülő szarvas-Megrázó fotók

Egészen döbbenetes, mennyire kegyetlen az élet. Milyen kiszámíthatatlan, aljas a sors. Fatális, elképesztően szerencsétlen baleset áldozata lett egy fiatal, kétgyermekes édesapa, aki a Magyar Közút alkalmazottjaként autózott hétfő reggel a cég egyik kocsijában ülve Zalaegerszeg és Bagod között. H. Imre egyik pillanatról a másikra kivédhetetlen helyzetbe került…

Egy termetes szarvas váratlanul kiugrott a szembejövő kocsi elé, amely elcsapta azt: az óriási ütközés erejétől a nagy testű állat átrepült a túloldalra, majd hatalmas erővel fúródott bele a közútkezelő brigádszállító járműjébe.

A becsapódás ereje akkora volt, hogy a vad gyakorlatilag teljesen lebontotta a kisteherautó tetejét és a vezetőoldali részt. A körmendi mérnökség fiatal munkatársa súlyos, életveszélyes fejsérüléssel került kórházba. Azonnal megoperálták, de továbbra is küzdenek az életéért; a másik kocsi sofőrje karcolások nélkül megúszta.

A közútkezelő 36 éves kollégája súlyosan megsérült a szarvasgázolás után / Fotó: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

– Hétfő kora reggel a 76-os úton Körmendről Nagykanizsára tartott egy munkagépünk, amit egy brigádszállító kísért. Mint egy konzervnyitó, utóbbit úgy szántotta végig a majdnem háromszáz kilós állat. Egyedül utazott benne fiatal kollégánk, aki nagyon súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett. Több mint egy órán át küzdöttek azért, hogy egyáltalán el tudják szállítani a szombathelyi kórházba. Már megműtötték, de még mindig válságos az állapota. Öt éve dolgozott a cégnél, van két kiskorú gyermeke, házas, így minden szempontból nagyon tragikus, ami vele történt – nyilatkozta lapunknak Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút kommunikációs osztályvezetője, aki hozzátette: a jóérzésű embereket arra kérik, ki-ki a saját hite szerint, de imádkozzon Imréért és a családjáért.

A fehér Opel sofőrje sérülések nélkül megúszta az ütközést / Fotó: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A szerencsétlenül járt 36 éves férfi egy Vas vármegyei kistelepülésen él a családjával. Fodrászként dolgozó felesége – érthetően – teljesen összetört, ottjártunkkor, kedden délután is a kórházban volt a férje mellett.

– Nagyon rossz állapotban van szegény, nem is bíznak az orvosok a felépülésében. Már csak a csoda segíthet, hogy Imre túlélje. Óriási a baj, az operáció után a daganat nagysága miatt össze sem tudták varrni a fején a sebet. Kómában fekszik, a lányom fogja a kezét, de nem reagál semmire – mondta munkatársunknak a könnyeivel küszködve a sérült férfi apósa, László.

A szerencsétlen balesetben súlyosan megsérült Imre apósa szerint nagy a baj, már az orvosok sem bíznak a veje felépülésében / Fotó: Fuszek Gábor

– Egy autoimmun betegség miatt kéthetente injekciót kapott, amitől javult az állapota, s összességében rendben volt, boldogan élt a családjával. És most ez a szörnyűség. Egyszerűen felfoghatatlan, ami történt.

A gépkezelőként dolgozó családfő 5 és 7 éves kisgyermekei ugyan már tudják, hogy baleset érte az édesapjukat, de azt még nem, hogy ekkora a baj.

A méretes szarvas agancsa az út mellett hevert a baleset után / Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Kivédhetetlen

– Veszélyhelyzet esetén, ha időből és helyből van elegendő, meg lehet próbálni kikerülési manővert végrehajtani, de egy ilyen rendkívüli vadgázolás elkerülésére nincsen megfelelő recept. Hirtelen fékezésből vagy kormányelrántásból csak még nagyobb baj lehet – magyarázta lapunknak Köves Szilárd vezetéstechnikai oktató.

A szakértő szerint egyet tehetünk: vadveszélyt jelző tábla esetén csökkentett sebességgel, nagyon óvatosan haladjunk.