Mai horoszkóp: Kos – Bika – Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak – Vízöntő – Halak figyelem! Hatalmas változást hoz a mai nap!

Napi horoszkóp – Kos
Vannak idők, amikor kedvére válogathat a potenciális partnerek között, de ezekben a napokban elkerüli önt a szerencse. Ne essen emiatt kétségbe, inkább szenteljen minél több időt magára és legyen együtt a legközelebbi barátaival. Rendezze a gondolatait és előbb-utóbb a másik nem képviselői újra feltűnnek majd az életében.

Nem jó ötlet romantikus kapcsolatot kezdeményeznie a munkatársával, nem tartana túl sokáig és nem is lenne jó vége.

Egy jó kis masszázsra lenne most igazán szüksége, hiszen így tökéletesen ellazulhatna. Természetesen a partnerének is jót tenne, és így mindketten tökéletesen feltöltődhetnének.

Talán most rossz hangulatban van, de ez nem ok arra, hogy ignorálja az embereket. Társaságban határozottan jobban érezné magát.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Napi horoszkóp – Bika
Még ha fenntartásai is vannak az alternatív gyógymódokkal szemben, akkor is legalább adhat egy esélyt nekik. A természetes összetételű stressz elleni szerek segítségével sokkal nyugodtabban pihenhet. Ne féljen kipróbálni az új dolgokat is.

Tartson egy kis szünetet és szánjon némi időt saját magára is, így rendezheti a gondolatait és eldöntheti, hogy mi az amit igazán el szeretne érni.

Szánjon időt az intellektuális fejlődésére is. Menjen el egy prezentációra, vagy nézzen meg egy oktató filmet.

Az egészség sokkal fontosabb a sportolásnál. Ezért ne erőltesse túl magát, ha egy-két napot kihagy az edzésben, attól még nem fog visszaesni a teljesítménye.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Napi horoszkóp – Ikrek
Ha hosszú távú céljai vannak, akkor most komoly előrelépést tehet az elérésük felé, viszont fontos, hogy eközben semmi ne vonja el a figyelmét. Kapcsolódjon ki egy kicsit, vegyen ki egy szabadnapot és rendezze a gondolatait. A szerencse most az ön oldalán áll.

Látogassa meg a családtagjait. Pótolja be, amit korábban elmulasztott, beszélgessen minél többet velük, és töltsön el egy szép napot a társaságukban.

Túl sok mindent vállalt magára, ezért könnyen lekerülheti a figyelmét egy igazán fontos dolog. Írjon le minden egy papírra, így jobban átlátja majd az ön előtt álló feladatokat.

Az utóbbi időben ön igencsak rosszkedvű, de a helyzet hamarosan változni fog. A csillagok állása kedvező önre nézve és nemsokára bekövetkezik életében a pozitív változás.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Napi horoszkóp – Rák
Követni a trendeket, “átlagosnak” lenni, és kisegérként elbújni egyes helyzetekben előnyös lehet, viszont ha megfeledkezik arról, hogy önmaga legyen, akkor csak elég nehezen tudja magára vonni mások figyelmét. Ha sikerül ezt megértetnie önmagával, akkor az már fél siker!

Egy kis türelem segítségével minden könnyebben fog menni. Nem szentelt elég figyelmet egy problémára, így az még mindig foglalkoztatja. A csillagok nemsokára kedvező pozíciót vesznek fel, aminek a hatására elképesztően vonzó lesz az ellenkező nem képviselői számára.

Úgy tűnik, hogy valamilyen jutalmat fog hamarosan kapni és jó esély van rá, hogy most a főnökét is remek hangulatban találja.

Ha megpillantott valami eredetit, ami már elsőre is megtetszett önnek, akkor ne habozzon és vásárolja meg a kiszemelt tárgyat.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Napi horoszkóp – Oroszlán
Szabja meg a határokat a kapcsolatában, hogy mi az ami még elfogadható az ön számára, és mi az ami már nem. Ha így tesz, akkor számos későbbi problémát és kellemetlen szituációt tud megelőzni. Szánjon időt erre a beszélgetésre, még akkor is, ha tudja, hogy nem lesz túlzottan kellemes.

Ne legyen mindig túlságosan komoly. Szükségtelen minden kis problémát a legapróbb részletekbe menően kielemeznie. Ezzel csak elrontja az ön előtt álló szép estét. Tegye félre a problémáit legalább erre a kis időre.

Sokkal jobban mutatna az otthona, ha kicsit feldobná egy-két új berendezési tárggyal. Menjen el vásárolni.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Napi horoszkóp – Szűz
Kerülje az olyan tevékenységeket, amik nem okoznak örömet önnek, és na hagyja, hogy mások önre erőltessék az akaratukat. Természetesen azért viselkedjen udvariasan, és nem bántson meg senkit a környezetében. Az lenne a legjobb, ha valamilyen békés, kellemes elfoglaltsággal töltené el a szabadidejét.

Nem igazán intim hangulatban mostanság magát, de ne kell emiatt hibáztatnia magát. Rövidesen megváltozik a kedve és eltölthet egy kellemes, bensőséges esetét a párjával.

Tartsa ezúttal magában az ötleteit, lesz majd sokkal jobb alkalom arra, hogy előrukkoljon velük.

Nem ragad rá önre mások rossz hangulata. Mindez jó kedvének és pozitív energiájának köszönhető.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Napi horoszkóp – Mérleg
A csillagok állása most kedvező önnek, ezért ez a periódus különösen alkalmas a fontos döntések meghozatalára. A karrierje alakulása és a magánélete terén is jelentős aktivitásra számíthat.

Ésszerű ütemben haladjon. Ne muszáj az elsőnek lennie, de vigyázzon rá, hogy ne ön ne maradjon le mások mögött.

Nagyon sok energiája van, ezért próbálja valamilyen hasznos dologra fordítani, például sportoljon. Észre fogja venni, hogy sokkal jobb lesz a közérzete utána.

Tele van energiával és remek az erőnléte, ha idáig úgy érezte, hogy nincs ereje teljében, ez most változni fog.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Napi horoszkóp – Skorpió
Vigyázzon arra, hogy mit mond, még akkor is ha barátok között van és csak viccelődik, mert soha nem tudhatja, hogy hallja-e valaki más is a beszélgetésüket. Ha eléggé óvatos lesz, akkor elkerülheti a jövőbeli problémákat.

A szerelemi élete eléggé változó lesz. Egyszer fent, egyszer lent és gyakran megesik önnel, hogy elmélyed a saját gondolataiban. Nincs azzal semmi baj, ha időnként álmodozik, de ne hagyja figyelmen kívül a fontos tényeket.

Menjen el sétálni, de ezúttal a városon túlra, egyenesen a természetbe vezesse az útja. Szüksége van egy kis kikapcsolódásra távol a város zajától.

Ha épp semmihez sincs kedve, sportoljon egy kicsit és máris jobb hangulata lesz.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Napi horoszkóp – Nyilas
Ha elveszettnek érezné magát, kérjen tanácsot. Nincs azzal semmi gond, hogy időnként némi önkritikát is gyakorol és beismeri, ha valamiben tévedett. Az ilyen időkben derül ki, hogy kik az igazi barátai. Fordítson időt, és szánjon energiát a szabadidős tevékenységekre és a sportolásra is.

Amikor a dolgok komolyra fordulnak, akkor fog csak igazán meglátszani, hogy mennyivel jobban teljesít, mint a kollégái.

Szánjon időt a családtagjai meglátogatására, töltse el az egész estét a körükben, így minden fontos témát jó alaposan kivesézhetnek.

Mérje fel a helyzetet és mérlegelje a prioritásokat. Ha minden kis problémán stresszel, azzal csak magának árt és az egészségét is tönkre teszi.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Napi horoszkóp – Bak
Ossza meg a problémáit valakivel, aki közel áll önhöz, például a legjobb barátjával. Észre fogja venni, hogy amint megosztotta egy olyan emberrel a gondjait akiben megbízhat és segítséget nyújthat önnek, akkor egyből megkönnyebbül majd.

Legyen óvatos a barátai körében, mert egy áruló rejtőzik közöttük. Vele egyedül kell valahogy dűlőre jutnia. Értess meg vele, hogy egyáltalán nem jó ötlet rosszindulatú viccek tárgyává tennie önt.

Érdemes lenne egy kicsit lelassítania, hiszen nincs most semmilyen határidős munkája. Használja ki minél jobban a szabadidejét.

Ne csodálkozzon, hogy ennyire jól érzi magát, hiszen az új életmódja jótékony hatással van a szervezetére.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Napi horoszkóp – Vízöntő
Az esetek nagy részében mindig tudja, hogyan oldjon meg bármilyen bonyolult élethelyzetet, azonban most valami miatt csődöt mond a problémamegoldó képessége. A csillagok állása nem kedvező az ön számára, ezért próbálja most az energiát olyasvalamire fordítani, amiben biztos, hogy nem követhet el hibát.

Egy izgalmas, új ötlet ölt testet az elméjében, de nem ez most a legalkalmasabb idő arra, hogy említését tegyen róla egy másik embernek. Halassza el későbbre a dolgot.

Eléggé robotszerűen végzi most a munkáját, mert a gondolatai messze elkalandoznak. Legyen óvatos, nehogy kisebb hibákat vétsen.

A friss levegő jót fog tenni önnek. Még ha nem is rajong a sportolásért, akkor is menjen el sétálni kicsit.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Napi horoszkóp – Halak
Ha úgy érzi, hogy nem működnek ön körül megfelelően a dolgok, akkor ne féljen megtenni a szükséges lépéseket még akkor sem, ha ezáltal némi kockázat vállalására is kényszerül. Később tudatosulni fog önben, hogy jó döntést hozott.

Itt az ideje, hogy megpróbáljon egy jobb pozíciót szerezni a munkahelyén. Az út teljesen szabad ön előtt.

A masszírozás élvezetes dolog, de ha elsajátítja, akkor az később az elméletben és a gyakorlatban is meg fog térülni. Jelentkezzen egy masszőr kurzusra.

A hangulat meghatározó tényezője a testi erőnlét. Ne agyaljon a problémákon, miközben sportol