Döbbenetes vádak érték a szerelmeseket. Bombaként robbant a hír korábban, miszerint véget ért Kulcsár Edina és Csuti házassága.
A páros életétől azóta is hangos a média: kiderült például már egészen korán, hogy a szépségkirálynő már más oldalán boldog, exe pedig a testedzésben keresi a megnyugvást. Edina a nyilvánosság előtt vallotta be, hogy újdonsült párja nem más, mint G.w.M, azaz Varga Márk, rapper.
A szerelmesek azóta többször is kamerák elé álltak, hogy bebizonyítsák: a kettejük közti kapocs kivételes, és rendkívül erős. Edina és G.w.M azóta is boldogan élnek, a gyermekeik is találkoztak egymással, és mint kiderült, a páros női tagja már a roma szokásokra is ráérzett. Súlyos dolgot ismert el G.w.M exfelesége, Nagy Melanie.
A napokban azonban váratlan pletyka ütötte fel a fejét G.w.M közösségi oldalán. A kommentszekcióban a rapper egyik követője aggodalmát fejezte ki, miután úgy véli, a páros már napokkal ezelőtt szakított egymással. Majd kiderül.