Még a mentős is rosszul lett egy Fejér vármegyei életmentés során, miután…

A mentőápoló hiába küzdött óriási fájdalommal, így is a beteg életét helyezte előtérbe.

Minden előzetes panasz nélkül esett össze egy 60 év körüli férfi a napokban egy Fejér vármegyei gabonatelepen. Az ott dolgozók rögtön a férfi segítségére siettek, mentőt hívtak, majd a telefonos utasítások szerint megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett – közölte az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán pénteken.

A mentésirányító azonnal több egységet riasztott a helyszínre, miközben az újraélesztés lépéseire utasította a bejelentőket. Az életmentők perceken belül a helyszínre értek és megkezdték a segítségnyújtást, azonban a mentőápoló hirtelen erős hasi fájdalmat érzett, ami komoly rosszulléttel is társult.

A mentős a szűnni nem akaró fájdalom ellenére is tovább folytatta az életmentést, amihez néhány perc múlva egy esetkocsi személyzete is csatlakozott. A férfi életéért vívott elszánt küzdelem végül sikerre vezetett és stabil állapotban szállíthatták kórházba a beteget, ahol a mentőápolót is rögtön megvizsgálták, majd azonnal meg is kezdték orvosi ellátását.