Megérkezett a nagy 2023-as MÁRCIUSI horoszkóp:Kos – Bika – Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak – Vízöntő – Halak figyelem! Hatalmas pozitív változást hoz 2023 márciusa!

Március Horoszkóp 2023

Az évszakok közti átmeneti időszak, ami pozitív változásokat hoz. Köszönhetően a márciusnak, végre búcsút inthetünk a hideg napoknak. Sokak számára megterhelő, de másoknak éppen ellenkezőleg előjel a szebb holnapra.

2023márciusa a horoszkóp szerint nem lesz kedvező idő a személyes érzésekre. Jobban teszi, ha szabadidejét olyan emberek társaságában tölti, akiket szeret. Március nem a megfelelő idő az elmélkedésre.

Kos március Horoszkóp 2023

Belső erő, spontán energia, önbizalom

Márciusban a Kos jegy szülöttei a pozitív energia megjelenését fogják érzékelni az életükben. Ebben a periódusban minden téren remek teljesítményre lesz képes, és a mindent átható harmónia előnyeit élvezheti a családtagjai körében. Az emberi kapcsolatai a barátság jegyében alakulnak majd, és a kedvező körülményeknek köszönhetően még a legnehezebb feladatokkal is könnyedén meg fog birkózni. Fontos viszont, hogy ne hagyja mások által jelentős mértékben befolyásolni magát, és szükség esetén keményen ki kell állnia a véleménye mellett..

Ebben a hónapban a Kos számára megadatik a lehetőség arra, hogy megerősítse a személyiségét, jellemvonásait, és a munkahelyi státuszát is. Ha visszatekint az elmúlt esztendő meghatározó eseményeire, akkor rá fog jönni, hogy mindezt teljes mértékben kiérdemelte. Márciusban nem féljen megmutatni másoknak a kezdeményező készségét, és igyekezzen mindig a megfelelő színben feltüntetnie magát. Tartsa észben, hogy az ön környezetében lévő emberek nagyon jó megfigyelőkészséggel rendelkeznek.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Bika március Horoszkóp 2023

Erős és makacs, viszont praktikus és határozott

A március pozitív energiákkal teli periódus lesz a Bikának, ami főként a kapcsolatok terén lesz érzékelhető. Az egyedülállók előtt kiváló lehetőségek nyílnak majd új ismeretségek megkötésére. Ne féljen időnként kimozdulni, és szórakozni menni. A munkája tekintetében sem kell ezidőtájt sem miatt aggódnia, így kicsit akár visszavehet a tempóból, mivel a megkettőzött erőfeszítéseknek ebben a periódusban nincs sok értelmük.

Ez a hónap kifejezetten kedvező lesz a Bika számára a karrier szempontjából és a munkaadók is jobban fogják értékelni a szorgalmasan, tisztességesen dolgozó alkalmazottak munkáját. Márciusban kimondottan kitűnik majd a munkatársai közül a teljesítményével, de ne próbáljon meg hasznot húzni a helyzetéből, hiszen senki sem szereti a túlságosan nagyképű, törtető embereket. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy néhány ellenséget is szerez magának. A többletenergiáját próbálja meg sportra fordítani: például próbálja ki a squash-t.

Ikrek március Horoszkóp 2023

Kommunikatív és udvarias személy, emellett kreatív és jó humorérzékkel rendelkezik

Márciusban az Ikrek csillagjegy szülöttei igyekeznek az érzelmeik kinyilvánítását a privát szférájukon belül megtartani. Még ha rendkívül erős érzelmeket is táplál a partnere iránt, ebben a periódusban akkor is előnyben fogja részesíteni az otthoni környezetben eltöltött romantikus pillanatokat. A tartós párkapcsolatok újult erőre kapnak. Viszont a szingliként élő Ikrek jegyek nem sokat profitálhatnak ebből az időszakból, ugyanis az új kapcsolataik is csupán baráti jellegűek maradnak.

Ne hagyja, hogy csökkenjen a munkahelyi teljesítmény pusztán amiatt, hogy éppen nem sok minden történik a cégnél, vagy azért mert pillanatnyilag hiányzik önből a kellő motiváció a kollégái miatt. Nem muszáj mindenkinél jobban teljesítenie, de arra ügyeljen, hogy azért ne lógjon ki a sorból. Az ikrek jegy szülötteinek mindenféleképpen érdemes megfogadniuk a fenti tanácsot.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Rák március Horoszkóp 2023

Érzelmes és készséges, de szeszélyes és zárkózott is

Márciusban kisebb munkahelyi problémái adódhatnak. A Rák csillagjegyűek ebben az időszakban valószínűleg a motiváció hiányától is szenvedni fognak. Pont ezért, ha nem koncentrál kellő mértékben, akkor könnyen hibát követhet el, vagy esetleg valamilyen fontos információ elkerülheti a figyelmét. Szerencsére aggódnia azért nem kell, mivel a következmények egyáltalán nem lesznek súlyosak, és képes lesz levonni a konzekvenciát a történtekből.

Ha valakinek az ön segítségére lesz szüksége a környezetében, akkor ne habozzon ezt megtenni. Az emberek nem felejtik el a jó cselekedeteit és ez Márciusban még nagyon jól jöhet önnek. A rák csillagjegyűek számára ez az időszak nem lesz túl aktív periódus a munka tekintetében, ezért ha megteheti szakítson időt a pihenésre is, hiszen nem vagyunk gépek és erre az embernek időről-időre szüksége van.

Oroszlán március Horoszkóp 2023

Bátor, magabiztos, öntudatos és nyitott Oroszlán

A horoszkóp szerint a március egy remek időszak lesz az Oroszlán számára, és pozitív változásokat hoz majd a magánélete terén is. Ugyanez viszont nem mondható majd el a karrierje esetében, ugyanis még egy pillanatnyi figyelmetlenség is elegendő lesz ahhoz, hogy hibát kövessen el. Folyamatosan fokozottan kell koncentrálnia, ami felemészti az erőtartalékait, ezért érdemes a szabadidejében például sportolás révén levezetni a stresszt, és feltölteni a lemerült belső akkumulátorait.

A március egyáltalán nem megfelelő időszak az oroszlán jegyűek számára a komoly döntések meghozatalára. Tény, hogy a jegy szülöttei olyankor elégedettek, boldogok, ha minden az ő elképzelésük szerint történik, és általában jó döntéseket is hoznak, viszont ezúttal ön olyan baklövéseket is elkövethet, amelyek miatt némi önkritikát is kell majd gyakorolnia. Mérlegeljen gondosan, vegyen figyelembe minden érvet és ellenérvet, így nem fog elhamarkodott döntéseket hozni.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Szűz március Horoszkóp 2023

Gondos, figyelmes, intelligens és pedáns Szűz

Ez a hónap elsősorban a karrierje körül fog forogni, ami még abban az esetben is így lesz, ha egyéb dolgok foglalkoztatják. Fontos, hogy a Szűz jegyben születettek ebben a periódusban teendőikre koncentráljanak, mert még a figyelmetlenség miatti apró hibák is komoly problémákat okozhatnak. Ugyanakkor március során az érzelmi életére is próbáljon meg kellő időt szánni.

Úgy tudja a legkönnyebben elkerülni a túlzott stresszt, ha rálel a belső békéjére. Márciusban már a változás szelei lesznek érzékelhetők és sokkal több szabadideje lesz, amit akár magára is fordíthat. Ha olyan tevékenységeket végez, amelyeket kedvel, akkor feltöltődik és megnő az energiaszintje is. Például sportoljon valamit, vagy kösse össze a hasznosat a kellemessel és főzzön egy finom vacsorát a kedvesének.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Mérleg március Horoszkóp 2023

Igazság, rokonszenv, harmónia és intellektus

A csillagok állás kifejezetten kedvező lesz ebben az időszakban az egyedül élő Mérleg jegyűek számára. Éppen ezért járjon nyitott szemmel a világgal, és ne hagyja ki az olyan kínálkozó alkalmakat, amelyek révén akár még a lelki társával is összehozhatja a sors keze. A Mérleg csillagjegy szülöttei ebben a periódusban tökéletes harmóniára és békére lelhetnek a szeretteik körében, így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy az otthona kényelmében érzi majd magát a legjobban. Ne fukarkodjon a dicsérő szavakkal, és igyekezzen a családtagjai iránt még olyankor is megfelelő módon kimutatni az érzelmeit, amikor igencsak elfoglalt valami egyéb teendő miatt.

Amikor sikerül felvennie a munkája sikeres végzéséhez szükséges tempót, a párkapcsolatában egy sokkal nyugodtabb periódus veszi kezdetét. Újra egymásra találnak majd a partnerével, és ennek köszönhetően ismét tökéletes lesz az összhang önök között. Ehhez persze az is szükséges, hogy megtalálják az arany középutat és mindketten hajlandók legyenek kompromisszumokat kötni. A pozitív energiáknak köszönhetően a mérleg jegy szülöttei könnyen megbirkóznak majd a hónap során a stresszel is.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Skorpió március Horoszkóp 2023

Körültekintő, harcos, előrelátó és empatikus másokkal szemben

A Vénusz planéta erőteljes hatásának köszönhetően az év ezen időszakában a Skorpió kifejezetten jól fog teljesíteni az emberi kapcsolatok terén. Intenzív pozitív energiát fog kisugározni magából, amivel nagyon könnyen magára vonja majd a környezetében lévők figyelmét. Pont emiatt, az egyedül élők számára ez a periódus ideális lesz az ismerkedésre. Az önbizalma napról-napra nőni fog, de azért legyen óvatos, és ne hozzon meggondolatlan döntéseket.

A skorpió csillagjegyűek eléggé elhanyagolták magukat az elmúlt időszakban, ami különösen igaz a fizikai kondíciójukra. Márciusban fontos, hogy szakítson időt a sportra is, ezért a legjobb, ha rendszeresen ellátogat a barátai társaságában egy fitnesz centerbe. Ha így tesz, akkor könnyedén levezetheti a munkahelyi stresszt, megerősödik az immunrendszere és elkerülik a betegségek.

Nyilas március Horoszkóp 2023

Céltudatos, energikus, tele van vágyakkal és képes az erőfeszítésekre

A március egy kimondottan kedvező időszak lesz az emberi kapcsolatok alakulása szempontjából. A horoszkóp szerint a tartós párkapcsolatok újult erőre kapnak, családtagok közötti és a baráti kapcsolatok pedig jelentős mértékben megerősödnek. Ugyanakkor ez a periódus a szingliként élő Nyilas csillagjegyűek számára nem lesz túl kedvező az új kapcsolatok kialakítása terén, így nem valószínű, hogy potenciális partnerekkel hozza össze őket a sors. Ha egyedül él, akkor társkeresés helyett érdemesebb lesz az energiáit más tevékenységekbe fektetnie.

Az optimizmusa és a jó hangulata miatt egyesek a munkahelyén esetleg azt feltételezhetik, hogy bármit megtehetnek büntetlenül. Ne hagyja, hogy a fejére nőjenek a beosztottjai, mutassa meg nekik, hogy ön a főnök. Márciusban fontos, hogy a nyilas csillagjegy szülöttei kellő figyelmet fordítsanak az egészségük megőrzésére is. Tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az immunrendszere minél ellenállóbb legyen.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Bak március Horoszkóp 2023

Konzervatív és gyakorlatias, óvatos, állhatatos és komoly

Ha egy hivatalos személlyel egyeztet valamilyen ügyből kifolyólag, akkor tisztában kell lennie vele, hogy ilyen esetekben ön alárendelt helyzetben van. Ez még olyankor is így van, ha éppenséggel önnek van igaza. A horoszkóp ajánlása szerint ilyen élethelyzetben a Baknak önmérsékletet kell tanúsítania, máskülönben könnyen bajba kerülhet márciusban. A hónap során a családtagjai körében tölti majd el legszívesebben a szabadidejét.

Fontos, hogy ebben az időszakban kellő figyelmet fordítson az egészségének megőrzésére is. Könnyen meglehet, hogy a Bak csillagjegyűként nem lesz túl sok szabadideje márciusban, de tartsa észben, hogy a betegségek megelőzése rendkívül fontos az ön esetében. A munkahelyén egy viszonylag nyugodt periódus vár önre, de ettől függetlenül ne legyen azért túlságosan passzív, mert az szemet szúrhat a főnökeinek.

Vízöntő március Horoszkóp 2023

Lelkes és romantikus szeret új dolgokat kipróbálni

Márciusban végre jobban alakulnak majd a dolgok a magánélet terén. A Vízöntő ebben a periódusban tele lesz pozitív energiával, ami a kommunikációs készségei terén is megmutatkozik majd. Könnyen fog menni önnek az ismerkedés, így gyorsan talál magának valakit a másik nem képviselői közül. A potenciális partnerek száma megsokszorozódik, így a szingliként élő Vízöntők garantáltan nem fognak unatkozni.

Szánjon több időt a családjára és a barátaira. Márciusban a csillagok állása kedvezőtlen az egészségi állapota szempontjából, ezért ebben az időszakban a túl sok munka kifejezetten káros a vízöntők számára. Próbáljon meg minél több időt eltölteni és kicsit kikapcsolódni a hozzátartozói körében.

Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a “sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Halak március Horoszkóp 2023

Szerény és érzékeny csillagjegy, erős éntudattal és inspirációs képességgel

A március a karrier szempontjából egy kifejezetten mozgalmas időszak lesz a Halak számára. Izgalmas üzleti lehetőségek nyílnak meg ön előtt, viszont komolyan fontolóra kell majd vennie, hogy valóban megéri-e foglalkozni velük. Emiatt persze némi dilemmával fog szembesülni, ezért ha nem tud döntésre jutni, akkor nyugodtan kérje ki a munkatársai, vagy egy önhöz közelálló barátja tanácsát.

A március beköszöntével rendkívül fontos, hogy a halak csillagjegy szülöttei kellő figyelmet szenteljenek a családtagjaikra és a közeli barátaikra. Ne csak a munkája töltse ki ebben az időszakban az életét, szánjon rá pár napot a pihenésre, feltöltődésre is. Könnyen elterelheti a figyelmét a munkahelyi problémákról, ha kirándul egy kicsit a természetbe, vagy ha együtt tölt egy romantikus vacsorát a kedvesével. Ebben a periódusban a csillagok állása pozitív hatású lesz az egészségi állapotára.