Meghalt az a 2 éves kisfiú, akivel épp a kórházba tartott az édesapja, amikor kiégett a házuk 

Néhány nappal ezelőtt, itt, a Kékvillogó oldalán írtunk arról az orosházi tűzesetről, melynek során gyakorlatilag teljesen lakhatatlanná vált egy lakóépület. A lángok az idő alatt csaptak fel, míg egy fiatal apuka 2 éves kisfiával Budapestre igyekezett, ugyanis a kicsin szívműtétet kellett végrehajtani. Azonban a drámai hír nemrég érkezett: a kisfiú sajnos életét vesztette.

Lakhatatlan lett az épület

Mint megírtuk tűz és az omlás idején nem tartózkodott senki az épületben, személyi sérülés nem történt. A tűzeset és az omlás következtében az épület lakhatatlanná vált. A szomszédok elmondása szerint a cserepek alól gomolygott a füst. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

“Most már óvatosan hiszek benne, hogy megint tudok élni” – visszavonultan él a Balatonon Szombathy Gyula, a színész megküzdött a rákkal, túlélt egy szívműtétet…

Szívbeteg kisfiú

A házban Erik és Évi élt boldog házasságban. Megszületett a várva várt közös gyermek is, hatalmas volt a boldogságuk. Egyszer csak ezt a boldogságot nem egy, hanem szinte egyszerre kettő csapás érte. A kisfiúnál kiderült, hogy súlyos szívbeteg, pici szívén két lyuk is található, egyik szívbillentyű sem megfelelően dolgozik, ezért kellett feltétlenül műteni.

Meghalt az édesanya

Majd miután kiderült a pici betegsége, nem sokra rá, tavaly novemberben elhunyt Évi, a gyermek édesanyja, aki a koronavírus szövődményeinek áldozata lett. A férfi ezt követően egyedül maradt a beteg gyermekével, emiatt munkahelyét is ott kellett hagynia. Kedden, felesége halálának első évfordulóján, éppen meggyújtotta a gyertyát, amikor jött a telefon: induljanak Budapestre, megműtik a kisfiút.

Újabb csapás

Aztán jött az újabb csapás: kiégett a házuk, borzasztó anyagi kár keletkezett. A család megsegítése érdekében többen is összefogtak, azért, hogy apának és fiának szép karácsonya lehessen, azonban mindezek után újabb drámai hír érkezett: a Kékvillogó információi szerint ugyanis a 2 éves kisfiú néhány nappal karácsony előtt életét vesztette.

Legnagyobb fájdalom

„A legnagyobb fájdalommal, összetört szívvel tudatjuk Orosházával és mindenkivel, aki követte a mi drága, egyetlen kis Bencénk küzdelmét, hogy szeretett unokánk december 21-én… – vannak erre szavak?” – áll a Békés Megyei Hírportálnak eljuttatott közleményben.