Meghalt ez a tündéri kislány – 3 nappal a halála után édesanyja üzeneteket talál a fiókban


Elena Desserich egy nagyon kedves kislány volt, aki szeretett rajzolni, és arról álmodozott, ha felnő, majd tanító néni lesz.

Egy nap azonban súlyos daganatot diagnosztizáltak nála a doktorok, és csupán három hónapot adtak neki.

A szülei nem mondták el, hogy beteg, hogy azt a maradék kis időt ne halálfélelemben élje le.

Hirdetés
A kislány azonban egyre rosszabbul lett, egy idő után már nem tudott beszélni, és a szüleivel is csak jegyzetekkel volt képes kommunikálni. A ház minden pontján feljegyzéseket rejtett el, a konyhában, a nappaliban, a fiókokban, de még a könyvekben is.

Mindegyikben leírja, hogy mennyire szereti a szüleit, és szegény még a betegségéért is bocsánatot kért.

A nyár végén Elena meghalt, de a szülei még hónapokon keresztül találtak jegyzeteket a ház eldugott zugaiban, és mindegyikben egy üzenet volt nekik, elhunyt kislányuktól, aki annyira szerette őket ez el alatt a rövid idő alatt, ami nekik közösen adatott.

A jegyzetek egy része Elena kishúgához szólt, és próbálta őt felkészíteni az iskolára. Sok jegyzetben pedig kedves gyerekrajzok is voltak Elenától.

A szülők végül minden jegyzetet kincsként gyűjtöttek, és a kísérő történettel, egy könyvben megosztották a világgal.

A könyv címe: “Notes Left Behind.” A könyv bevételét nemes célra, daganatos betegségek ellen küzdő csoportoknak ajánlották fel: