MEGTALÁLTÁK VV FANNI HOLTTESTÉT? Drámai hírek láttak most napvilágot

Előkerülhet VV Fanni holtteste? Drámai hírek láttak most napvilágot.

Talán mégis megfejthetik a rejtélyt!

Novozánszki Fannit, ismertebb nevén VV Fannit öt éve gyilkolták meg. Bár a gyilkosát életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, a lány holtteste soha nem került elő. Egy, az ügyben nem érintett férfi jelentkezett a családot képviselő ügyvédnél egy elgondolkodtató elmélete, hol találhatják meg a nő holttestét.

Lichy József, a család ügyvédje elmondta, hogy számtalan levelet kapott már civilektől különböző teóriákkal. Volt, aki a túlvilágról kapott üzenetet Fannitól, más pedig a sarki kisboltban látta. Amit azonban ez a szakmérnök jelzett, majd szóban is elmondott, még számára is elgondolkoztató volt.

Az egykori valóságshow-szereplő 2017. november 20-án tűnt el. Holtteste a mai napig nem került elő.

A bíróság álláspontja szerint a fiatal lányt B. László ölte meg. Első fokon a férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla. Fellebbezés miatt az ügy másodfokon folytatódik.

A rejtélyes ügy tehát még nem zárult le, de egy áramlástani szakember segíthet a megoldásban.

Az elmélete szerint a fiatal lányt a gyilkosa egy kenuba tette be és azzal együtt süllyesztette el a Duna mélyére.

Teóriája abból indul ki, hogy a Fanni megöléséért elítélt B. László a gyilkosságot megelőzően ellopott egy kenut, amiért ki is zárták a sportegyesületből, ahol addig tag volt.

A kamerafelvételek, illetve a GPS-adatok alapján nem kérdés, Fanni eltűnését követően Szalkszentmártonban járt B. László, és lement a Dunához.

A rendőrség speciális eszközökkel és búvárokkal át is kutatta annak idején a folyó azon szakaszát, ahol a gyilkos a vízbe dobhatta a már halott áldozatát.

Eredményre azonban sajnos nem jutottak.

“Ám mi van, ha berakta a hullát a kenuba, és a hajót a testtel együtt elsüllyesztette?” – tette fel a kérdést az ügyvéd.

Ebben az esetben hiába termelődnek gázok, a hajó nem engedi feljönni a testet a víz felszínére, a darabok pedig nem ilyen tárgyak megtalálására alkalmasak.

Ehhez speciális, régészeti radarra lenne szükség.

“Lehet, hogy végig ott volt a megoldás a szemünk előtt, csak ilyen formában senki nem rakta össze az információkat?” – úgy gondolja érdemes ezen elgondolkozni, talán most megtalálható a víz alján a kenu, benne Fanni maradványaival.

Forrás: https://blikkruzs.blikk.hu/sztarok/magyar-sztarok/vv-fanni-holttest-elokerul-talalgatasok-hatosag-nyomozas/hmeqyxf