Most érkezett! Itt a kormány minden nyugdíjast érintő bejelentése:

Orbán Viktor főtanácsadója olyat közölt facebook-oldalán, hogy ihaj. Minden nyugdíjast érintő kérdésről van szó. Nem. Nem emelik a nyugdíjakat, nem csökkentik, nem hoznak ilyen-olyan rendeletet, nem kompenzálják az inflációt, legalábbis nem olyan mértékben, mint ami a tényleges.

Viszont hoztak helyette egy olyan döntést, ami legalább sok nyugdíjas már aki olvassa az ilyesmit olvasnivalóját biztosítja legalább egy – két napra. Ingyenesen.

Magyarország kormánya ugyenis Nyitrai Zsolt szerint kiemelten lényegesnek tartja hogy a nyugdíjasok minden olyan témáról értesüljenek, ami őket is érinti, és amit a kormány fontosnak gondol. És persze közérdekű információval is ellássák a stabil szavazóréteget.

A poszt mellett videó is van, s ebben a videóban Varga Mihály pénzügyminiszter mondja el a kormány álláspontját, miszerint a nyugdíjasok biztosan számíthatnak a kormányra akár arról van szó, hogy a rezsit védjék, akár az infláció elleni küzdelem terén.

Nyitrai azzal folytatta, hogy a kormány természetesen becsüli az idős embereket. Már eleve az Idősek Tanácsa óhajának megfelelően ez a réteg a kormánytól első kézből tudhat a lényeges folyamatokról. Így aztán kézhez kapja minden egyes nyugdíjas a Jókor magazint – néhány napon belül postaládájukban már ott lesz.

Olyan fontos kérdésekről olvashatnak majd benne, hogy a digitális világ milyen veszélyekkel fenyeget, és azt is kitárgyalják, hogy egészségükért mit tehetnek a korosodó emberek.