Most jött a rendkívüli hír! Hivatalos! A Miniszterelnök aláírta! – Orbán Viktor aláírásával visszafordíthatatlan és súlyos változások lépnek életbe 2023-ban! – Milliókat érint!!

A költségvetés átalakítására a jelentősen megváltozott gazdasági helyzet miatt van szükség, ezt erősítette meg a Pénzügyminisztérium (PM) is a Világgazdaság érdeklődésére küldött válaszában, amelyben azt írta: az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika egész Európa gazdaságát válságba taszította.

A gyökeresen megváltozott körülmények miatt szükség van a 2023-as költségvetés módosítására is, amely még decemberben meg fog történni: a jövő évi inflációt például 15 százalék körülire várja a kormány, a GDP-növekedés pedig 1-1,5 százalékos lehet a kabinet várakozása szerint.

A nyáron megszavazott 2023-as büdzsé még jóval kedvezőbb mutatókkal számolt: 4,1 százalékos GDP-növekedés, 3,5 százalékos GDP-arányos hiánycél, 5,2 százalékos infláció, valamint 76,1-ről 73,8 százalékra csökkenő államadóssággal szerepelt a korábbi tervezetben.

Mivel a parlament szerdán befejezte munkáját és rendkívüli ülésszakot sem hívtak össze eddig, nagy valószínűséggel a költségvetés módosításáról nem az Országgyűlés dönt majd, hanem a kormány rendeletben fogja átírni a büdzsét, amire az ukrajnai háború miatt hatályban lévő veszélyhelyzet ad lehetőséget. Így a változtatás részletei a Magyar Közlönyből derülhetnek majd ki az év még hátralévő napjaiban.