Most kaptuk a lesújtó hírt Növényi Norbertről

Még mindig nem épült fel gerincsérüléséből Növényi Norbert! A 65 éves korábbi olimpiai bajnok magyar birkózónak továbbra is fájdalommal telnek a napjai amióta eltörte a gerincét. Az orvosai szerint műteni nem lehet, így most alternatív megoldást keres a problémájára.


A színész januárban vallott lapunknak arról, milyen komoly baleset érte. Az egyik sorozat forgatása közben súlyos baleset érte. Épp azt a jelentet vették fel, amikor egy rodeó bikát kell meglovagolnia, amikor a gerincére esett le. A puffanást követően képtelen volt felállni, így a stáb sietett a segítségére, kollégái azonnal mentőt hívtak hozzá. A vizsgálatok során kiderült, hogy csigolyájából letört egy másfél centis darab. Az volt Növényi szerencséje, hogy a törés kifelé történt, máskülönben örökre is lebénulhatott volna.

A baleset óta már fél év telt el, ám a birkózónak még mindig nem sikerült teljesen felépülnie, sőt valószínű, hogy már sosem lesz a régi. Állapotáról most a Blikknek számolt be.

– Tény, hogy sokkal már sokkal jobban vagyok, mint voltam, de nem vagyok az igazi, és talán már nem is leszek. Jártam gyógytornára meg egyéb terápiákra, amik segítettek, viszont még mindig vannak fájdalmaim és erősen korlátozott a mozgásom – mondta Növényi, akit nagyon zavar az állapota.

– Reggel a legrosszabb, olyankor alig bírok kikelni az ágyból. Muszáj átmozgatnom a hátamat, nyújtanom, különben el sem tudnék indulni. Az edzéseken is korlátoz, nehezebben tudom megmutatni a sportolóimnak a gyakorlatokat, mert sokkal óvatosabban mozgok. A mindennapi rohanásban hamarabb elfáradok, elkezd fájni a hátam és olyankor a forgómat és a térdemet kezdem el terhelni, amik szintén fájnak egy idő után. Nehezebbek így a mindennapok – ismerte el a sportoló, aki most különböző gyógymódok után kutat, amik talán segíteni tudnak a problémáján, az orvosai ugyanis már nem tudnak mit tenni.

Azt mondták ez sajnos nem műthető, idővel meg tornával talán jobb lesz, de valószínű maradandó ez az állapot. Most felkerestem egy gerinc specialistát. A héten fogok menni hozzá, viszem az összes leletemet, és bízom benne, hogy tud majd rajtam segíteni, mert nem akarok ilyen fájdalomban élni – hangsúlyozta Növényi.