TRAGIKUS HÍR: MÉLY FÁJDALOMMAL TUDATJUK, VISSZAADTA A LELKÉT A TEREMTŐNEK… Gyászol Delhusa Gjon

Ha nyugalom van, akkor minden rendben van” – kezdte a Ripostnak Delhusa Gjon, akinek 2021-es évét egy hatalmas családi tragédia árnyékolta be. A zenész fiának felesége, Nóri három hónappal közös kislányuk, Zoé születése után elhunyt. A fiatal Maximilien eleinte rengeteg segítséget kért apjától, de ma már kiválóan beletanult az apaszerepbe. A zenész most arról mesélt, hogyan tudta túltenni magát a család a borzasztó tragédián.

„Nagyon szomorúan, de el kellett fogadnunk a tényt, hogy Nóri már nincs velünk. Túl kellett lépni, az élet megy tovább. Amikor hallgatom sok ember történetét, akkor rájövök, hogy nem a mi tragédiánk a legnagyobb tragédia. A születés és az elmúlás egyfajta törvényszerűség. Hogy mikor következik be, az a sorson múlik.”

Az énekes arról is mesélt, hogy kisfia milyen apja is a kis Zoénak: „A mintát nem tudjuk megváltoztatni. Az én apám egy vallásos, tisztességes, gerinces ember volt. Nem is lehettem volna csavargó, tróger, börtöntöltelék. Okosságokat mondok, bölcsességeket adok át, ahogy ő tette.

Megtanította azt is, hogy kell az egyből kettőt csinálni, de nem úgy, hogy a másikat átverem. Ezt adom én is tovább. Egyetlenegy pofont sem kaptam soha apámtól, mégis jellemes embert csinált belőlem. Egyetlen gyerekemet sem legyintettem meg egyszer sem, hanem mindig megpróbáltam elmondani, mit kellene tenniük, illetve példát mutattam. Tökéletes én sem voltam, de melyik szülő az? Nincsen recept a gyereknevelésre.”

„Ha nem történik nagy baj, szomorúság, tragédia, akkor minden rendben van. Idén nem volt tragédia szerencsére az életünkben. Hétköznapi problémák mindenhol vannak, de nem tulajdonítunk nagy jelentőséget nekik. Egészségesek vagyunk, tiszteljük, szeretjük egymást, mind a családban, mind a tágabb környezetünkben” – zárta le gondolatait gyönyörűen a Delhusa Gjon.