Zokogva jelentették be a lesújtó hírt Ördög Nóráék

Balatonakarattya — Fél évig tartó hangos tiltakozás után nyertek a helyiek: elköltözik jelenlegi helyéről Ördög Nóra (39) és Nánási Pál (47) balatonakarattyai kisboltja. A TV2 műsorvezetője és fotóművész férje egy videóban jelentette be a számukra tragikus hírt, amely láthatóan megviselte őket, Ördög Nóra ugyanis elpityeredett, amikor szóba hozta a Nekem a Balaton helyzetét.

Viszont figyelmeztette is esetleges vásárlóit, a héten a rendőrök már büntetik, aki megáll a bolt utcájában, hiszen kihelyezték a lakó-pihenő övezet táblákat – igaz, a helyiek szerint a környék már 2013 óta annak számít. – Ez nem egy könnyű döntés, és még nem is vagyunk teljes mértékben felkészülve rá – csuklott el a tévés hangja, amikor közösségi oldalán jelezte, költözik a kisbolt.

– Mi ezt szeretettel, szeretetből csináltuk, de nem mindenki szerette – tette hozzá Nánási, aki láthatóan szintén szomorú, hogy a béke érdekében költözniük kell. Tavaly nyáron nyitották meg a boltot, amely hetek alatt a Balaton egyik trendi helye lett. Ám a népszerűség szinte nagyvárosi forgalmat okozott a csendes balatoni település utcáin, a lakók pedig érthetően egyre nehezebben tűrték a hangzavart, a forgalmat, az összevissza parkoló kocsikat.